A Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep blogja

Artcolony Cered

Gyönyörűség válik az agyagból

2017. augusztus 28. - artcolonycered

A salgótarjáni Városlakó c. folyóirat legfrissebb számából:

Bobály Dávid: Kisgyerekkoromtól magával ragadt a szobrászat 

"Egyre jobban mutogatja saját oroszlánkörmeit Bobály Dávid, a Somoskőn élő fiatal szobrászművész, aki néhány éve bátyjával, Ádámmal közösen újította fel a salgótarjáni Kálvárián a Magyar feltámadás barlangját, majd Pásztón állították fel a Gaál István legendás filmrendezőről készült szobrát, jelenleg pedig főleg 1956-os témájú műalkotásokon dolgozik. Érthető: ma még minden percben eszébe jut édesapja, egyben példaképe, mestere, a nemrég elhunyt Bobály Attila, aki gazdag művészi örökséget hagyott fiaira. Az alábbiakban Bobály Dávid önvallomását olvashatjuk indulásáról, művészetéről, életéről.

1.JPG

Huszonhat éve születtem Salgótarjánban, pontosabban 1990. október 29-én. Szobrászművész és tanár családba pottyantam, másodikként. Falun nőttem fel, egy kis, eldugott, zsákutcás faluban, Somoskőn. A település alig tíz méterre van a szlovák határtól. A falu fölé magasodik a hatalmas Somoskői vár, amely egy vulkáni csúcson helyezkedik el. Az udvarunkból látni a vele átellenben lévő Salgó várát.

A mesébe illő, festői tájban elengedhetetlen az állatok mozgása, amit két lovunk vágtatása és egy tucat marha békés legelése jelenít meg. Elevenségük, szépségük az egész falut rabul ejtette. Édesapám szobrászatára is nagy hatással volt a lovak iránti tisztelet, szeretet.

Ebbe a miliőbe beleszületni nagy adomány és egyben felelősség is volt számomra. A szobrok között bukdácsolva nőttem fel. Édesapám mellett voltam mindig, lestem, hogyan hoz létre valamit, hogyan válik az anyagból gyönyörűség a keze alatt. Figyeltem, hogyan készíti a köztéri szobrokat, hogyan ruházza fel szobrászi szellemiséggel az anyagot. Kisgyermekkoromban magával ragadott szobrászat, ahogy cseperedtem, úgy segítettem neki.

Édesanyám még most is abban az általános iskolában tanít, ahol én is kezdtem a tanulmányaimat. Nem volt könnyű ezt a nyolc évet kijárnom ott, ahol az anyukám figyelő, óvó tekintete mindig fölöttem lebegett. A csínytevések, rossz jegyek hamar eljutottak hozzá. 

Középiskolámat a Madách Imre Gimnáziumban végeztem rajzszakon. Úgy gondoltam, hogy ezen a szakon tovább képezhetem magam azon az úton, amit az otthon szellemisége nyújtott nekem. Érettségi után rá kellett jönnöm, hogy ez az iskola nem azt adta, amire vártam. Ezért nagy nehézségek árán különbözetivel felvételiztem Budapestre a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola ötödévére, díszítőszobrász szakra.

Tartalmas év volt, nagyon sokat fejlődtem, rengeteget segített a Képzőművészeti Egyetemre való felvételire. Ekkor éreztem, hogy helyen vagyok, mivel akarok foglalkozni az életben. Persze, megértem a szüleimet is, hogy a tizennégy éves kisfiukat nem akarták elengedni faluról a nagyvárosba.

Mesteremnek elsősorban az apámat, Bobály Attilát tartom. A Kisképzőben mestereim közé sorolható Szeri-Varga Géza, Orr Lajos, Szabó Ádám, Szász György, Stefanus Stefu. A szakmai tudáson kívül mai napig tartó, jó barátságokat is nyertem.

A felkészítő után felvettek a Magyar Képzőművészeti Egyetemre szobrász szakára. Bebizonyosodott számomra, nem hiába küzdöttem annyit, jó úton haladok, hiszen ha bekerültem ide, ezt mások is észrevették. Ebben az évben vették fel a bátyámat, Ádámot – aki öt évvel idősebb nálam – az egyetem szobrász-restaurátor szakára. Az, hogy együtt gondolkodhatunk, dolgozhatunk, nagyon jó hatással van mindkettőnkre. Az egyetem éveit közös küszködéssel, örömökkel, bánatokkal, sok munkával küzdöttük végig.

A második évben Farkas Ádámot választottam mesteremnek. Az ő osztályában lehetőségem volt a figurális szobrászat megismerése, gyakorlása mellett az absztrakt formavilág elsajátítására is. A kreatív feladatok inspirálnak saját szobrok alkotására. Részt vettem csoportos kiállításokon, 2012-ben figurális szobraimmal Barcsay-díjat kaptam. 

Egyetemi éveim alatt is készítettem már köztéri szobrokat, sajátot és más szobrász köztéri alkotását is kiviteleztem. Többek között Salgótarjánban, 2014-ben bátyámmal volt közös munkánk a Kálvárián, a Magyar feltámadás barlang rekonstrukciója. 2016-ban Pásztóra, Gaál István emlékére készítettem portrét a Kossuth-díjas filmrendezőről. Ebben az évben fejeztem be tanulmányaimat az egyetemen. 

A 2017-es esztendőben sok minden zúdult a nyakamba, jó is, meg szomorú is egyben. Édesapám nemrégen hunyt el. Nagyon nehéz beszélni róla, mert ilyenkor kavarog az ember fejében minden. Nagyon fáj az elvesztése, talán ezért is temetkezem bele jobban a munkába. Még sincs olyan perc, hogy ne gondolnék rá. Sorra nyerem a köztéri szoborpályázatokat, fájó érzés, hogy ő, akinek először dicsekedtem, ha valami sikerült a művészet terén, már nincs velem.

3.JPG

Az elmúlt hónapokban önkormányzatokkal pályáztam köztéri szobrokra, 1956-os témában. Érdekesség, hogy mindegyikkel sikerült nyerni, és most ezeken a feladatokon dolgozom. Az egyik alkotásomat nemrég állítottam fel a ludányhalászi általános iskola udvarán – ott, ahol édesapám kezdte tanári éveit. Ez a szobor egy ifjú forradalmárt ábrázol, aki az egyik kezét ökölbe szorítja, a másikkal nem szokványos módon, lefelé tartja a lyukas zászlót. Az arc kifejezése erőteljes messzeségbe kiáltja: „Forradalom van!”

Egy dolgot nagyon megtanultam mester apámtól. Lehet akármilyen a téma, mindig a művészi kifejező erő a meghatározó. A témán túlmutat, több dologra ad rálátást a nézőnek, a befogadónak. Egy szoborba nagyon sok mindent bele lehet sűríteni, csak meg kell látni a benne rejlő kisugárzást.

Egy szobor nem csak attól szobor, hogy van füle, orra, szája, hanem elevensége, kifejező ereje megragad, beszél a nézőhöz, a térhez. Apám szavaival élve, az is meghatározó, milyen az alkotó, az alkotás „lelki habitusa”.

A másik alkotást, amelyet éppen készítek, Nógrádszakál községben állítják fel. Alternatív címe A forradalom szele. A szabadság allegorikus női (angyal) alakját ábrázolja, akit körbeölel az 1956-os zászló. A zászló lobogása asszociál az angyal szárnyaira is egyben. Ez az alkotás még csak agyagban van. Még sok minden változtatható rajta, változik is, ha a szememnek nem tetszik.

5.JPG

Szeretek szobrokat készíteni, olyan érzéseket kifejezni, amit nem lehet tanítani. Egy alkotás sohasem fejezhető be, a művész tesz pontot a végére. Egy jó munkához sok idő kell, legfőképp a kigondolásra. Még sok mindent kell tapasztalnom az életben, de ahogy az öreg mesterek mondták: „rövid az élet ahhoz, hogy mindent létrehozzunk”.

Dávid velünk alkotott az idei művésztelepen. Az elkészült munkáját maga installálta az új közösségi házba Cereden. Együtt ünnepeltük a sikeres zárást, terveztük a jövőt. Feldolgozhatatlan, ami azután történt! 

Száz számra készülnek a fotók

Most éppen három lengyel, két olasz, egy német, két belga, egy szlovák, egy arab és rajtunk kívül öt magyar beszél szinte egyszerre, keresztbe-kasul angolul, franciául, olaszul. Isteni káosz!  Legónak, Puklus Péter kutyájának mindegy milyen nyelven szólnak hozzá, csak kapjon egy baráti simizést. Az internet ugyan kibabrált velünk, de a szokásos bemutatkozások így is nagyszerűen sikerültek. Ezúttal a lengyel művészettörténész, Patrycja Rup jegyzetelt vadul. Szemethy Jimmy egy animációs filmmel lepett meg minket, Manar Laham, Christoph Eckelt, Puklus Péter, Palik Eszter és Krnács Ágota izgalmas részleteket mutattak be munkáikból. Tomasz Piars délután a tavalyihoz hasonlóan már bevonta a környékbeli gyerekeket az alkotó munkába. Nem kellett kétszer hívni őket!

Közben már megint alakul, fejlődik a közösségi ház is, újabb és újabb darabok jelennek meg benne, vagy kerülnek ki onnan.

Száz számra készülnek a fotók, néhány már most nyilvános Facebookon és az Instagramon.

image1_3.JPG

Búcsú az első héttől

Elszállt az első hét! Rögtönzött kiállítással összegeztünk, fotózkodtunk, hogy legalább így egybe maradjon a "csapat". A szlovák barátaink visszajönnek a zárórendezvényre augusztus 5-én, a román és finn művészek csak a közösségi felületeken követik az eseményt. 

Ilyenkor mindig megállapítjuk, hogy kevés az egy hét. Hiába az előkészítés, az előzetes témaegyeztetés, a lehetőségek vázolása. Az első két nap a megérkezés, elhelyezkedés, ismerkedés, személyes pozicionálás időszaka. Aztán vérmérséklet kérdése, hogy valaki beletemetkezik a saját munkájába (ez a ritkább), vagy párhuzamosan figyeli, esetleg segíti a másokét. "Több kéz hamar kész" alapon fúrás-faragás, emelés, pakolás, egyéb cuccolások folytak. Végül jön a felismerés, hogy jó lenne még legalább egy nap! De találkozunk még, ha nem itt, akkor nálunk, vagy nálunk, vagy nálunk! - címek, telefonszámok cserélnek gazdát.

Salgótarján polgármestere a testvérvárosaikból hívott művészeket saját főztjével búcsúztatta. Hatalmas bogrács csülkös babgulyást főzött sk egy kukta segítségével. A jó hangulatú búcsúhoz hozzájárult a polgármester pálinkája és a 4 Tó Panziótól kapott sörcsap is.

image1_2.JPG

Külső terek, belső terek

A tegnap az nem tegnap volt, mert a blog szerkesztő felülete kifogott rajtam, csak két nap csúszással és segítséggel sikerült feltennem az előző írást. Mára meg már túl is vagyunk az első hét felén. Már nem csak töprengő, tervezgető művészeket látni, hanem egyre több kész alkotást is. A cseh művészettörténész, Miroslav Zelinsky folyamatosan körbejár, fotózik, ír, aztán kezdi elölről. Kuriózum a Finnországból ėrkezett  bolgár származású Anna Semerdjiev, akit kétéves kisfia és mexikói-amerikai férje is elkísért. Mindenki csodálja a csöppséget, aki finnül, spanyolul és angolul is válaszol és állítólag a bolgár nagyszülőket is érti. Jana Bialová és Kristína Šuha Fülekről, Szlovákiából varázslatos világot jelenítenek meg fán és vásznakon, legbelső szeparált tereket nyitnak meg a nézőknek. Vladimir Kovarik cseh szobrász a közösségi térbe, a tájházba készített két remek darabot. Az egyik belül a régi gerendára függesztett hinta, amiről rögtön egy Morgenstern vers jutott eszembe... Hozzászólásban elárulom, melyik.

image1.JPG

A képen Jana Bialová munkája.

Elkezdődött!

Tegnap este hivatalos vacsorával megkezdődött a program! Nagy összeborulások a visszatérőkkel, bíztató kézfogások az újakkal.  Üdvözlésképpen előkerûlnek az ajándékba hozott és a hazai pálinkák. Rutinos elhelyezkedés a szállásokon, terepszemle, alapanyagok számbavétele.

Jozef Suchoza szlovák szobrászművész, a besztercebányai akadémia tanára már-már alaptagnak számít.

12 éve visszatérő művész vagy nálunk, több speciális projektben résztvettél. Mit szólsz az idei témához? Milyen gondolatot ébresztett benned?

Igazából keveredik bennem két dolog, maga a téma és a kialakítandó kortárs tájház. SZEPARÁLT tér a leendő tájház és az az úgynevezett szociális tér is. Én inkább az utóbbival foglalkozom. Az érdekel, hogy milyen lehetett a falu régen, milyen emlékeket őriz, hogyan múlnak el ezek az emlékek például az elnéptelenedés miatt. Persze ez igaz a tájház kialakítására is, hiszen egy lepusztult, majdnem összedőlt házat élesztünk újjá, hogy a falai között emlékeket őrizzük.

Igaz, most esik az eső, de a galériában kényelmesen elférünk, hogy meghallgassuk, végig nézzük a személyes bemutatkozásokat. Ez megér majd egy újabb misét.

image2.JPG

Utolsó simítások

Néha egy hét alatt több esemény van, mint máskor egész évben!

Mióta megérkezett a motor - Fürjesi Csaba -, minden percben van itt valaki reggel héttől éjjel tizenegyig. Az tetszik legjobban, hogy mindenki magáénak érzi a művésztelepet! Juliska és Mariska néni bosszankodik, hogy képtelenség megpucolni a galéria üvegajtaját, mert a két réteg között bemattult. Hát hogy várjuk így a vendégeket? - hajtogatják. Fülöp Zsolt, a panzió tulajdonosa, aki az étkeztetésről és szállásról gondoskodik egyébként, a csillagos eget ide hordja a portánkra, hogy napközben is a paradicsomban érezzék magukat a meghívott művészek. Került ide kávė- és üdítő automata, hűtőszekrények, sörcsap, étkező asztalok székekkel, sátrak, hogy a teraszokon és műhelyekben kívül a parkban is fedél alatt alkothassanak. De még egy  szobányi "szultán sátor" is beköltözött kényelmes bőrgarnitúrával, dísznövényekkel, egy csoda, na! Ő aztán joggal érezheti magáénak a helyet, annyi mindent tett már érte az elmúlt 22 évben önzetlenül.

Úgy tűnik, minden a helyén van, Lojzi bácsi bütyköl még valamit hétfőn a fáskamra tetején, aztán jöhetnek a vendégek.

image3.JPG

image1.JPG

 

Hófehér galéria

Hogy mi kell még? Például egy hófehéren hívogató üres galéria. Lehet, hogy hülyén hangzik, de már így is fantasztikusan attraktív!
A galériánk persze már évek óta "üzemelt" a B épületben (A-B-C épület + műterem volt az eddigi felállás, de zsonglőrködtünk egyet), most átköltöztettük az eddigi műterembe, a helyére pedig a grafikai műhely került, némi eklektikával fűszerezve.
Nálunk a jövés-menés, átrendezés hagyomány. Néhány berendezési tárgyban több kilométer van, mint a Föld-Hold távolság!
A hétvégi Nógrád Megyei Hírlapban hosszú beharangozó jelent meg rólunk Csongrádi Béla újságíró tollából, az első bekezdés így szól:

img_4757.PNG 

Köszönjük!

img_4745.JPG

Isteni kaporszag


Amerre nézek, mindenhol levágott fűkupac, vihartépte ágak halomban, pihenő fűnyíró, egyik házból a másikba félúton vándorló bútorok, felszerelések. Szóval nagyüzem, hogy a kezdésre minden a helyére kerüljön. Közben jön a szomszédasszony egy szakajtó tojással köszönni az ajándék tűzifát, amit a fáskamra hasznosabbá tétele miatt adtunk neki. Várjuk a plébánost, hogy egyeztessük vele a felújított galériánk megnyitóját és kiállítását. Rég nem látott kedves barátaink is "éppen erre járnak", benéznek egy rövid időre. Másik szomszédasszony most köszönt be egy kosár zöldséggel, isteni kapor illat leng körül bennünket. Kezd ráragadni az izgalom a környezetünkre!
A szállásadó 4Tó Panzió is megújul a művészek kedvéért és örömére. A tucat reklámajándékok helyére igazi népi és polgári tárgyak kerülnek a falakra, polcokra Ladóczki Vili barátunk jóvoltából. Inspiráló környezet, szíves vendéglátás, izgalmas téma... mi kell még?

cili_vili-foto-web.jpg

 

 

 

Turisztikai látványosság lettünk

 

"Cered első írásos említése 1405-ből való. A 15. században az Országh, Guti, Szécsényi majd a Losonczi család birtoka volt. 1533-ban Werbőczi István birtokába került.
Az 1900 - as évek elején kedvelt üdülőhely volt, lovardával, teniszpályával, a turisták számára fenntartott tóval, vendégházakkal várták az idelátogató vendégeket. Az első világháború, és a trianoni határ meghúzása szétszakította az addigi szerves kulturális, gazdasági egységként működő Medvesalját, és az itt lévő településeket.
Az idegenforgalom " feltámadása " az 1990-es évek végére tehető, ekkor nyílt meg az első vendégház, bár szinte mindenki kétkedve csóválta a fejét, mondván : ki jönne ide? Az idő - és rengeteg munka meghozta gyümölcsét, ma a megye egyik legtöbbet látogatott településévé vált Cered, már nem csak fekvése, és szépsége miatt hanem az itt tartott rendezvények is számos érdeklődőt vonzanak..." (forrás: palocut.hu)
Huszonkettedik éve jelentős rendezvény a nemzetközi kortárs művésztelep, amelynek egy-egy nyílt napján 100-200 vendég is megfordul. A látogatók ilyenkor nézhetik meg az elkészült alkotásokat, élvezhetik a társművészeti produkciókat, pl. a Rönkszínház előadásait, vagy koncerteket. A helyi lakosok mellett az országból és külföldről érkező érdeklődőket kerti bográcsolásra, grillezésre is vendégül látjuk.
Az idei nyílt napunk augusztus 6-án lesz, de addig még sok víz elfolyik a Tarnán!

 

img_4715.JPG

 

 

 

 

Hívó szavak

SZEPARÁLT TEREK - az idei hívó szavak. Hónapok óta érlelgetjük a lehetséges válaszokat. Mit jelent Ceredre vonatkoztatva ez egy helybélinek, a fővárosból vagy külföldről érkezőnek? Mi ragadja meg az alkotót? A földrajzi elhelyezkedés, a település szerkezet, egy utca, egy lakóház, egy tyúkól? Vagy inkább társadalmi, szociológiai szempontból közelít és a családi, rokoni, szomszédsági kapcsolatok térhálóját jeleníti meg?
Bárhogy is lesz, a közösen tervezett és kivitelezett Kor-Társ-Táj-Ház létrehozásával egyszerre valósul meg a bemutatás és új, közösségi tér megalkotása is.

img_4585_1499243980.JPG