A Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep blogja

Artcolony Cered

Artcolony Cered

Kezdődik

2017. július 02. - artcolonycered

Kezdődik! Néhány nap múlva benépesül a bázis.
22. alkalommal rendezzük meg a művésztelepet Cereden. Két hét alatt tizenegy országból huszonkilenc képzőművész, négy művészettörténész, egy designer és egy építész dolgozik majd az idei projekten. A témába - SZEPARÁLT TEREK - sok minden beleférhet. Ez a legjobb az egészben, ahogy izgalmas egésszé áll össze a különböző műfajban dolgozó alkotók reakciója a felkínált problémára!
Az egyéni reflekciók mellett egy helyi közösséget érintő, social art projektet is megkezdünk az idén a nemzetközi csapattal. Egy statikailag stabilizált száz éves vályogházat alakítunk ki a hagyományos tájházak turisztikai funkciójából kiindulva Kor-Társ-Táj-Házzá. A munkálatokba a művészek mellett bekapcsolódnak a helyi lakosok, ki-ki szakértelme és lelkesedése szerint. Elkészültével Nógrád megyében, de talán az országban is elsőként a kortárs művészeti médiumok támogatásával kerül bemutatásra egy hagyományokban és látványban gazdag település.
A művésztelep napi eseményeiről, az alkotókról, a helyiek és a látogatók észrevételeiről, a készülő művekről számolunk be ezen a felületen.
Hamarosan kezdődik!

dsc_0672-1.jpg

süti beállítások módosítása